Ultimate magazine theme for WordPress.

Kamatemelés 2022 – a legtöbb bank már emelt

A tavalyi évben szeptembertől kezdve folyamatosan emelkedett a lakáshitelek kamata. Ennek hatása januárra már a személyi kölcsönökben is érezhető volt. A Magyar Nemzeti Bank statisztikája alapján átlagosan 12,4 százalékos kamattal lehetett személyi kölcsönt igényelni a bankoknál.

Ennek következményeképpen a referenciakamatként használt értékhez képest a személyi kölcsönök kamatfelára egy év leforgása alatt 11,1 százalékról 7,1 százalékra csökkent. A kamatfelár az az összeg, mely a pénzintézet költségeit, nyereségét és az ügyfélkockázatot fedezi. Mivel nagyon nagy a verseny az ügyfelekért a bankok között, ezért csak minimálisan emeltek ennek ellenére kamatot. Ennek ellenére sem látható a finanszírozásban kiugró eredmény a 2022-as adatokat tekintve. Az idei év januári hitelfolyósítás 32,5 milliárdos összege, 2,5 milliárd forinttal elmarad a 2019-es januári személyi kölcsön kihelyezésnek, és 10 milliárd forinttal kevesebb, mint a 2020. januárjában finanszírozott összeg.

Aki hamarabb vesz fel hitelt, százezreket spórolhat

Szakértők az adatokat elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a jelenlegi személyi kölcsön kamatszint, nem áll meg a mostani állapotában. Ezt az is bizonyítja, hogy az 5 évre fixált jelzáloghitelek és a személyi kölcsönök átlagkamat összege az elmúlt egy év alatt 8,17 százalékról 6,44 százalékra csökkent. A legjobb minősítéssel rendelkező adósok ma még mindig 7 százalékos kamat mellett kaphatnak személyi kölcsönt, miközben az irányadó kamat 4,6 százalékon áll, s az 5 évre fixált lakáshitelek átlag kamata a 6 százalékot közelíti. Azoknak, akik még ebben az évben szeretnének személyi kölcsönt igényelni, érdemes megfontolni, hogy annak megigénylését hozzák előre, hisz az alapkamat további emelésével drágulni fognak a személyi kölcsönök is, viszont aki még időben igényli, akár több százezer forintot is meg tud spórolni.

Törlesztőrészletek emelkedése

Az előző évi magas infláció nagy hatással volt a pénzintézetek termékeire. Ennek hatására várhatóan idén áprilistól nemcsak a változó kamatozású, de a hosszan fix kamatozású hitelek tulajdonosait is szembesülnek az infláció okozta hatásokkal, azaz drágulnak a hitelek és emelkedhetnek a törlesztőrészletek. Ennek oka az, hogy a bankok a termékeikhez kapcsolódó díjak és költségek esetében évente jogosultak arra, hogy azok értékét a mindenkori fogyasztóiár változáshoz igazítsák, indexálják. A jelenleg hatályos jogszabályok szerint erre minden év áprilisban van lehetősége a bankoknak. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az ez elmúlt évben a fogyasztói árindex mértéke 5,1 százalék volt, azaz a bankok maximum ilyen mértékben növelhetik az adósoktól kérhető díjakat.